Több ezren a Tatabányai Malacságokon


2015. február 7-8-án immár második alkalommal rendezték meg a Tatabányai Malacságokat. A kétnapos rendezvényre több ezer ember látogatott ki.



Szombaton a Megyeháza parkolója telt meg, vasárnap pedig A Vértes Agorájába látogattak ki sokan, hogy részt vegyenek az "Itt a farsang, áll a bál" programjain. Szombaton már reggel 9 órától ínycsiklandó illatok jelezték, hogy valami finomság készül a város terén. A gasztronómiai vásárba a megyeszékhely több húsboltja települt ki, amelyek már ekkor kínálták főtt kolbászaikat, hurkáikat és sülthús-féleségeiket.



A szervezők, a Tatabánya Pont A Vértes Agorájával közösen kolbásztöltő versenyt is hirdetett, amelyre szintén nagy volt az érdeklődés. A versenyre összesen 17 csapat nevezett. A feladat adott volt: két óra alatt a szervezőktől kapott tíz kilogramm húsból kellett megtölteni az egyéni ízesítésű kolbászokat. A résztvevők igazán különleges recepteket is bemutattak, hiszen mazsolás, de még narancsos-gyömbéres kolbászhúst is készítettek és volt olyan csapat, amelyik paprika nélkül fűszerezett. Nem volt könnyű dolga a négytagú zsűrinek, amelynek elnöke Magyarné Kocsis Andrea önkormányzati képviselő volt.



Előre megadott szempontok szerint bíráltak, többek között a higiéniát, megjelenést, fűszerezettséget, az íz és illat összhatását pontozták. Végül a zsűri a „Betöttyük Kht." fantázianevű gárda mellett tette le a voksot, a különdíjat pedig a tatabányai Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) második csapata vihette haza. A többi csapat sem ment haza üres kézzel, disznótoros recepteket tartalmazó könyveket kaptak ajándékba.



Ezután következett a látványdisznóvágás, amelyen Veres Antal hentesmester, "Toncsi" a jelenlévők szeme láttára darabolta fel a jól meghízott, mintegy 130 kilogrammos disznót. Előtte még érdekességképpen bemutatott egy régen használatos faszenes perzselőt is, persze aztán áttért a gázüzemű modern perzselőre. A kihangosítón keresztül pedig szakszerű előadást tartott a sertéshús főbb részeiről és arról, melyikből mit lehet készíteni. Kiderült, a sertés az az állat, amely a fülétől a farkáig felhasználható különféle étkek készítésére. A rendezvény ideje alatt a hangulat és az idő is jó volt, utóbbi egy kicsit „csípős", amit viszont oldottak a sramlit és mulatós zenéket előadó zenekarok.


"Itt a farsang, áll a bál" címmel tegnap délelőtt már A Vértes Agorájában kezdődtek a programok. Kezdésként a "Ráhangoló" című, klasszikus zenei ismereteket nyújtó, gyerekeknek szóló előadás vezette fel az eseményeket Ocskai Gabriella zenepedagógus irányításával. A játékos előadás során a világ egyik legismertebb zeneszerző „zsenije", W. A. Mozart életébe is bepillantást nyerhettek a gyerekek zenés időutazás keretében. Az előadás végén még a hangszereket is kipróbálhatták az apróságok. Ezután népi játszóház vette kezdetét, több mint ötvenféle játékot próbálhattak ki a kicsik és nagyobbak egyaránt. Volt többek között malackirakó (puzzle), amely segítségével a disznó részeivel ismerkedhettek a gyerekek, de a farsang jellemző figurájával, a kiszebábbal és busófejjel is találkozhattak az érdeklődők. Késő délután jelmezes, táncos felvonulással, csengettyű- és kolompszóval ért véget a második Tatabányai Malacságok.





Szöveg: Kisalfold.hu
Fotó: Tatabánya Pont
Videó: Tatabányai TV





Tatabánya Pont
Rendezvényszervező és Turisztikai Iroda


Szeretettel várjuk Tatabányán!







Matricagyűjtő játék


2017-ben lesz még lehetőség matricához hozzájutni.
További információ itt is
elérhető lesz a honlapon.




Turul-madár



Figyelem!
Építkezés zajlik a Turul-madár

melletti parkolóban és környékén.
Kérjük,
IDE KATTINTVA
tájékozódjon, mielőtt ellátogat az emlékműhöz.
Az építkezés ideje alatt is látogatható a Turul parkerdő!



Látványterv


 






Jó szerencsét! Emlékév
2016. december 24.-2017. október 8.
KATTINTSON IDE!



 

 



Iratkozz fel az eseményekre!







Vasalt mászóút,

via ferrata Tatabányán

 

 


 

 







 

 


 

Feliratkozás hírlevélre

Email cím:

Agora Nonprofit Kft.-Tatabánya Pont | Telefonszámunk: (+36 34) 688.188 | Közérdekű adatok