Megnyitott A Vértes Agorája


2013. április 5-én, pénteken háromnapos rendezvénysorozattal nyitotta meg kapuit Tatabánya új kulturális műhelye, A Vértes Agorája. Az egykori Közművelődés Háza felújításával létrejött művelődési centrum az Európai Unió, a Magyar Állam és Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.


Schmidt Csaba polgármester átadja A Vértes Agorája "kulcsát" Sámuel Botondnak, az Agora Nonprofit Kft. ügyvezetőjének (További képekért kattintson a fotóra! Érdemes!)


Schmidt Csaba polgármester ünnepi köszöntőjében elmondta, hogy a Vértes Agorájával a város legnagyobb beruházása készült el, s ez fontos mérföldköve a város életének. Bizakodásának adott hangot, hogy a most átadott multifunkcionális közösségi központ találkozási pontja lesz minden tatabányai ember számára. Kitért arra is, hogy olyan szakmai stáb és program állt össze, amely az összefogásra és a lendületre épül, és ez új irányokat adhat a város közösségi életének. A polgármester köszönetét fejezte ki a projekt jelentős kormányzati támogatásáért. A Vértes Agorája már nemcsak egyszerűen művelődési ház, tevékenysége több funkcióban határozható meg: a ház közösségi-, képzési-, oktatási- és szórakoztatási központ, valamint kistérségi tanácsadói és szolgáltatási funkciót is ellát - hangsúlyozta Schmidt Csaba.


Halász János kultúráért felelős államtitkár arról szólt, hogy a közösségi művelődéshez valódi közösségi tereket kell biztosítani, ezt Győr, Hódmezővásárhely, Békéscsaba és Kaposvár után az Agora programmal most Tatabányán megtették, jelentős uniós és kormányzati támogatással. Kifejtette, hogy a közművelődési szerepkörből a közösségi funkcióba való lépéssel lehet legjobban szolgálni a magyar kultúra ügyét. Az államtitkár szerint ennek megvalósításához kell a kulturális struktúrában megtalálni legjobban működtethető intézményrendszerek helyét.



"Ilyen volt, ilyen lett" kültéri kiállítás


Az épület előtti téren "Ilyen volt, ilyen lett" című szabadtéri fotókiállítás azokat a változásokat mutatja be, amelyek fontos mozzanatai voltak a város építészeti arculatának kialakításában. A gálaműsorban a tatabányai óvodások mellett színpadra lépett Tatabánya Város Fesztivál Fúvószenekara és a Bányász Táncegyüttes. Hagyományteremtő a ház kávézójában Tatabányai Históriák címmel rendeztek beszélgetést, melynek a szervezők szándéka szerint még lesz folytatása.


Mint ismeretes, Tatabánya önkormányzata sikerrel pályázott a „Tatabánya – a Vértes Agorája” című, TIOP-1.2.1-08/2-2009-0004 azonosítószámú, az „AGORA - multifunkcionális közösségi központok és területi közművelődési tanácsadó szolgálat infrastrukturális feltételeinek kialakítása” című pályázaton. A munkálatok a tatabányai Plan-Bau mérnöki Kft. tervei alapján, a WHB-Vemévszer konzorcium kivitelezésében, 2012 januárjában kezdődtek meg.


A modern, színes Vértes Agorája épülete a szakmai stratégia szerint multifunkcionális közösségi központként működhet. A felújítás során bővítették a tereket, biztosították a teljes körű akadálymentesítést, a külső környezetben új zöldfelületekkel rendelkező parkokat alakítottak ki.


"A házban 440 vendéget fogadni képes színházterem, 100-120 fős kamaraterem, 480 fős ruhatár, gyermekmegőrző, pelenkázó, teakonyha, kerékpár- és babakocsi tároló, táncterem, oktatótermek, öltözők, a legmodernebb hang- és fénytechnikával ellátott terek és egy 100 négyzetméter alapterületű szabadtéri színpad, illetve kiállító- és előadó terem, valamint egy kávézó és étterem várja az ide látogatókat” – ismertette Sámuel Botond, az Agora Nonprofit Kft. ügyvezetője.

"Az úgynevezett Agora-program hazai és uniós forrás hozzáférés segítségével egyfajta „tartalomfejlesztést” tesz lehetővé úgy, hogy ehhez az infrastrukturális háttér (kivitelezés, eszközbeszerzés) kialakításának anyagi forrását a Magyar Állam, az Európai Unió és az Önkormányzat együttesen biztosította. A Vértes Agorája már nemcsak egyszerűen művelődési ház, tevékenysége több szakmai, tartalmi funkcióban határozható meg: a ház közösségi-, képzési-, oktatási-, szórakozási- és élmény-, valamint kistérségi tanácsadói és szolgáltatási funkció. A fenntarthatóságát a jegy-, a reklám és egyéb bevételek is biztosítják majd” – emelte ki Salamon Hugó, a ház szakmai vezetője.


Fűrészné Molnár Anikó a sajtótájékoztatón ismertette, hogy az Agora épületében működő Tatabányai Múzeum új állandó kiállítása a történeti ökológia segítségével kalauzolja el a látogatót abban a térben és időben, amelyet így határoztak meg: az Által-ér és környezete az ember jégkorszaki megjelenésétől az 1970-es évekig.

Az épületben kapott helyet a Tatabánya Pont Rendezvényszervező és Turisztikai Iroda is, amely a Polgármesteri Hivatalból költözött ide, ahol az ajándékbolt is megtalálható, valamint a Tatabánya Kártya ügyintézése is itt folyik a továbbiakban.



(További képekért kattintson a fotóra! Érdemes!)


A Vértes Agorája szombaton és vasárnap, április 6-án és 7-én "A Tavaszi Agora Napok – avagy mindenből egy keveset" című rendezvényével várta a nagyközönséget. A ház előtti parkban és a megújult épületben is sok érdekes program várta a felnőtteket, gyerekeket egyaránt. Az első napon az "Agora turné" elnevezésű háznéző túrán a házzal ismerkedhettek meg az érdeklődők, akik megtekinthették az "Élő galéria" keretében megrendezett, a városi és környékbeli művészek munkáiból összeállított tárlatot. 



(További képekért kattintson a fotóra! Érdemes!)


Kézműves és hagyományőrző foglalkozások, fénykabinok, tízperces közös mozgások is színesítték a programokat.  A "Tatabányai Barangoló" célja volt, hogy az Agora részeként működő városrészi művelődési házakat is minél többen megismerjék. A gálaműsorban többek között színpadra lépett az Évszakok Kamarazenekar, a Demeniev család és a Népház Show Formációs Táncegyüttes, de "Kacag a város!" címmel a stand up műfaj is képviseltette magát.


A Dumaszvingház című előadás (További képekért kattintson a fotóra! Érdemes!)

Vasárnap folytatódott az Agora turné, továbbra is látogatható volt az Élő galéria, folytatódtak a kézműves foglalkozások, a barangolások és a sportos tízpercek sem maradtak el. Fellépett a Szélkiáltó együttes, koncertet adott Tatabánya Város Fesztivál Fúvószenekara, a nap végén Somló Tamás lépett színpadra.


Somló Tamás (További képekért kattintson a fotóra! Érdemes!)



(További képekért kattintson a fotóra! Érdemes!)



Csernoviczki Éva vezetésével mozoghattak is a látogatók (További képekért kattintson a fotóra! Érdemes!)



Drums-Dance Flash Mob (forrás: Peron Music Alapítvány YouTube csatorna)

A megnyitó alkalmával elkezdődött A Vértes Agorája nagy sálkötő akciója, a "Kössük össze a várost!".

Az uniós projekt megítélt támogatási összege 1 567 948 458 Ft, míg az elszámolható összköltség 1 844 574 929 Ft, mely összeg az épület rekonstrukciója mellett a teljes körű akadálymentesítést és új parkolóhelyek kialakítását is lehetővé teszi. A kivitelezésre irányuló szerződéskötés összege 1 447 177 328 Ft volt.





Tatabánya Pont
Rendezvényszervező és Turisztikai Iroda


Szeretettel várjuk Tatabányán!




SZENT ISTVÁN NAP



2018. augusztus 20., hétfő


RÉSZLETES PROGRAM ITT.

 



68. TATABÁNYAI BÁNYÁSZNAP




RÉSZLETES PROGRAM ITT.






Szálláshelyek:


TATABÁNYA


TATABÁNYA KÖRNYÉKE


Foglalj időben szállást a
68. Tatabányai Bányásznap idejére!
Érdemes!




Turul-madár



Gerecse Kapuja Látogatóközpont





 





 

 



Iratkozz fel az eseményekre!







Vasalt mászóút,

via ferrata Tatabányán

 

 


 

 

 


 


Agora Nonprofit Kft.-Tatabánya Pont | Telefonszámunk: (+36 34) 688.188 | Közérdekű adatok