Gála a dévai árvákért


A szeretet és segítségnyújtás fontosságát hangsúlyozta Schmidt Csaba polgármester a tizedik alkalommal megrendezett Déva Gálán a Jászai Mari Színház, Népházban. A Bányász Táncegyüttes jótékonysági rendezvényén telt ház fogadta az ingyen fellépő művészeket.



Csík Zenekar a Tatabánya Szimfonikusokkal

-Az, hogy Önök hozzájárulnak az árvák sorsának jobbá tételéhez egy akkora gerenda, amely egy egész épület súlyát tartja meg. Hatalmas távolságról jöttünk ide, de a 900 kilométer eltörpül a jó szándékuk által – fogalmazott az Erdélyből érkezett Kolozsvári Tibor. Elmondta azt is: 68 intézmény nevében állhat ki azok elé, akik hozzásegítik őt és munkatársait ahhoz, hogy minden áldott nap 2300 gyermeknek teríthessenek asztalt.



Kolozsvári Tibor természetesen nem egyedül érkezett


A műsorban szerepelt Malek Andrea, aki önállóan is fellépett, de közösen is énekelt Korpás Évával, Lakatos Róberttel. Berecz András ének- és mesemondó ízes és tanulságos történeteivel nevettette meg a közönségét.



Berecz András ének- és mesemondó


A Jászai Mari Színház társulata A dzsungel könyvéből adott elő egy jelenetet, a Bányász Táncegyüttes és az utánpótlás Cinege Táncegyüttes produkciója ezúttal is lélegzetelállítóak voltak, Vörös Gyula vezetésével közreműködött a Tatabánya Szimfonikusok, akik később bekapcsolódtak a Csík Zenekar meglepetésekkel teli koncertjébe is.





 

Kapcsolódó interjú


Emmer Róbert: A tíz éves Déva Gála sikertörténet






Tatabánya Pont
Rendezvényszervező és Turisztikai Iroda


Szeretettel várjuk Tatabányán!




SZENT ISTVÁN NAP



2018. augusztus 20., hétfő


RÉSZLETES PROGRAM ITT.

 



68. TATABÁNYAI BÁNYÁSZNAP




RÉSZLETES PROGRAM ITT.






Szálláshelyek:


TATABÁNYA


TATABÁNYA KÖRNYÉKE


Foglalj időben szállást a
68. Tatabányai Bányásznap idejére!
Érdemes!




Turul-madár



Gerecse Kapuja Látogatóközpont





 





 

 



Iratkozz fel az eseményekre!







Vasalt mászóút,

via ferrata Tatabányán

 

 


 

 

 


 


Agora Nonprofit Kft.-Tatabánya Pont | Telefonszámunk: (+36 34) 688.188 | Közérdekű adatok